Menü

Főoldal Rendelés Limit Munkáim Kritikák Egyebek

2017. augusztus 25.

Hogyan kezdjek bele az új blogomba?

Mivel sok-sok kezdő blogger van a mai blogger közösségben, arra gondoltam, hogy számukra igen hasznos lenne ez a bejegyzés. Tudom, hogy vannak köztetek olyanok, akik visszatértek és olyanok, akik egyáltalán nem konyítanak semennyit a blogoláshoz. 


Gondolom én, hogy rajtam kívül még jó pár emberben felmerül az a kérdés, hogy mégis hogyan kezdjen bele egy blogba. Ezek a vélemények a saját tapasztalataim szerint lesznek levésve, semmi NINCS kőbe vésve. Viszont úgy gondolom, hogy így érdemes elkezdeni egy blogot. 


1.Alapötlet
Az első és legfontosabb, hogy legyen egy hosszúra - minimum 20-25 fejezetnyire - nyújtható alapötleted. Hiszen hogyha csak néhány töredék van meg, akkor semmit nem tudsz kezdeni a bloggal, és kavarodás, rosszabb esetben a blog törlése lesz a vége. Ha nem vagy biztos magadban, és úgy érzed, hogy ez csak egy fellángolás, akkor hagyd a francba, nem éri meg. 

Honnan tudom, hogy nem fellángolás?
Látod magad előtt a történetet. Minden mozzanatot, percről percre le tudsz pergetni magad előtt és tudod, hogy mi lesz a történet vége. De ha van egy olyan történet, amit ki szeretnél magadból írni mindenképp, de nem tudnád több tíz fejezeten keresztül húzni, akkor semmi gond, erre az alkalomra tökéletesen megfelel a novellaírás. A novella is egy ugyan olyan történet, viszont sokkal gyorsabban játszódnak az események, tömörebben. Lehet ez valakinek az élete tömören is.

Mi van akkor, ha design vagy kritikás blogot akarok?
Tehetség nélkül NE nyiss ilyesfajta blogot. A szerkesztéshez, kódoláshoz, kritika íráshoz tehetség, gyakorlottság és türelem kell. Ha neked nincsenek meg az adott képességeid - és ezt tudod is magadról -, akkor a blogot már be is zárhatod, mert a munkáid igénytelenek lesznek. Ezzel nem arra célzok, hogy akinek nincs érzéke ezekhez, az soha sem fog bekerülni egy ilyen blogba sem, hisz gyakorlással mindent el tudunk érni.


2.Cím választás

Ez inkább a történetes blogoknál lényeges. A design és kritika blogoknál ezt nagyon könnyen meg lehet oldani, erről nem is szeretnék most beszélni. Viszont a történetes blogoknál ez annál nagyobb problémát jelent. Az ilyesfajta blogoknak nem ajánlatos külföldi címet adni, persze ha nagyon azt szeretnéd, akkor lehet. Viszont a magyar címek közül felsorolnék most pár nagyon elcsépelt és kezdőként használt címet. Ilyenek például a:

- Xy élete...
- Xy szerelmi története...
- Story of my life...
- Én és (híresség neve) története

Ezek nagyjából a múlt blogger század sablonos, a történetről sokat elmondó címei. Ami azt illeti, én személy szerint már abban az időben nem voltam az ilyesfajta címeknek a híve. Inkább adtam neki egy egyszavas, sejtelmes szót címnek, minthogy effélét.
Jobban szeretem, ha a blognak egy-két szavas címe van, mert az sokkal hatékonyabb mind az olvasókkal szemben, és a fejlécen is kisebb helyet foglal. Nem kell fél kilométeres címeket írni, tök felesleges. Ha valaki érdekesnek találja a blogod, akkor úgyis elolvassa, hozzászól a bejegyzésekhez, illetve feliratozik. Viszont az sem jó, hogy a cím mindent elárul a történetről. Olyan szavakat kell választani, amik utalnak rá. Vegyük például az én készülő történetem címét: Halhatatlan - Az ébredő császárnő. Ugye mekkora a különbség "Harc a Halál ellen" és az én címem között? Az utóbbiban megtudhatjuk, hogy mivel állnak szemben a karakterek, viszont az enyémben csak utalás van rá a "Halhatatlan" szóval.
A címnél is törekedni kel mindenképp az egyediségre, ahogy a cikkben felsorolt összes területen is.


3.Kinézet
Ezt három részre osztanám, hogy mindent részletesebben ki tudjak fejteni.

Fejléc
Ha történetes blogról van szó, teljes mértékben tudok nektek ajánlani olyan design blogokat, akiktől profi munkát kaphattok készhez, akár designnal együtt. Bár mostanában elég kevés lett az olyan design blog, akiktől igényes munkát kaphattok, és nem csak egy két perc alatt csapják össze őket - természetesen ezzel nem akarok megsérteni senkit sem, mindenkiben ott rejlik az a bizonyos Tehetség. Tehát nagyon nézzétek meg, hogy honnan és kitől rendeltek. Persze az is egy megoldás, ha saját magatoknak készítitek el a fejlécet. Nekem is van számos olyan ismerősöm, aki saját keze által készíti el a blogjához a kinézetet, és meg kell mondani, igen szép végeredménye van a több napos munkájának.

Mi legyen egy fejlécen?

Ezen a téren az egyszerűség híve vagyok. Nem arról van szó, hogy van egyetlen adott háttér, és azon van egy fiú vagy lány, esetleg mindkettő. Nem! A fejlécednek igen is szépnek kell kinéznie, hisz aki az oldaladra látogat, azt látja meg először, sőt, mostanság sokan már az alapján döntik el, hogy elkezdik-e olvasni a történetet. Ezt leginkább egy könyv borítójához lehetne hasonlítani, ha muszáj lenne. Ha csúnya egy könyv borítója, a tartalom miatt már nem fordítod meg a könyvet, mert az első látásra ítélsz. Ha tetszik az eleje, rögtön fordítod. Ha nem jön be, akkor nem. Én is ilyen vagyok, ha igénytelen egy blog fejléce, rögtön be is zárom, kivéve, ha kritikáról van szó. Egy történetes blog hátterében mindenképpen olyan képeknek kell szerepelnie, amelyek utalnak a történetre. Jöjjön egy sablonos példa, de talán ezzel lehet a legjobban kifejteni a témát.
A lány könyvmoly, a stréberek közé tartozik, a fiú pedig az iskola egyik legnépszerűbb focistája. Ez esetben célszerű a háttérre egy iskola folyosót, könyveket szerkeszteni, illetve egy focilabdát/kaput, mivel a srác focizik. Ezeket színekkel is érzékeltetni kell. Persze ez attól függ, hogy a történet milyen érzéseket akar majd az olvasó felé táplálni. Erre szerintem a legalkalmasabb a szürke és a piros. Ebből már könnyen le lehet szűrni, hogy milyen témájú is a blog.
Majd végül kiválasztasz egy, a szereplődhöz illő lányt/fiút, vagy akár mindkettőt és rászerkesztik/rászerkeszted a fejlécre. A címet pedig jól láthatóan és olvashatóan ráírod.
Ha pedig design/kritikás blogról van szó, akkor sokan azt hiszik, hogy nem kell a fejlécre karakter, jó lesz egy pár textúra is összedobálva. Nem! Igen, tudom, hogy az én fejlécemen nincs karakter. Direkt így csináltam. Minden design blog fejlécére kell legalább egy fiú vagy egy lány karakter. Pedig a blogra kattintók ez alapján döntik el, hogy érdemes-e fejlécet, illetve design-t rendelni az oldaltól. Egy ilyen blognál nagyon fontos, hogy igényes legyen a fejlécük.
Ezeknél a blogoknál általában virágok, épületek vannak a háttérben, vagy egyéb képek, amik jól mutatnak az adott fejlécen. A karakter választás is sokkal szabadabb lehet, hiszen lehet egy random lány/fiú, animé, vagy akár híresség is. A címet itt is szépen, jól látható betűkkel kell ráírni. Ha pedig igényesen van megcsinálva, egy egész szép végeredményt kapunk.

Design
Itt nem választom két részre a dolgokat, teljesen felesleges lenne, hisz mindkettőre ugyanaz vonatkozik.
A designok között két fajta van: a kódolt sablonú és az egyszerű sablonú. Mindkettővel szép eredményt érhet el az ember, viszont mostanában a kódolt sablonú lett az elterjedtebb, és szinte mindenki kódolt sablont kér a design készítőktől. Tényleg szép, viszont vannak, akik úgy gondolják, hogy sokkal szebb a sima sablonúnál. Ez nem feltétlen igaz, van, aki az egyszerűséget szereti, ezért annak az egyszerűt tudnám ajánlani. Aki viszont csicsásabb designt szeretne, annak a kódolt sablont ajánlom.

Mire figyeljünk a designnál?
Tetszés szerint választhatjuk ki a fejléc elhelyezkedését, színeket és a modulok számát és helyét. Mindenki kiválasztja, hogy milyet szeretne, és leírja a szerkesztőnek, akitől rendel, vagy éppen megcsinálja magának. Ennél nagyon kell figyelni, hogy a fejléc esztétikus legyen a designnal, ne lógjon bele a bejegyzés/modul sávba, hogy a színek ne üssenek el egymástól, és lehetőleg egy szín árnyalatait, vagy két színt használjunk maximum, többet semmiképpen sem! Figyelnünk kell a modulok, bejegyzések címének típusára és színére is. Gyakori hiba, hogy egy fekete/piros háttérre olvashatatlan betűszínt és típust választanak. Viszont szerintem mindenkinek megvan a maga ízlése, és döntésképessége.

Modulok
Történetes blogoknál:

  • Fülszöveg. Ajánlott szövegdobozba tenni, amihez mellékelve van egy kép, vagy gif.
  • Menü. Amit tartalmaznia kell: Főoldal, Szereplők, Fejezetek, Trailer, és minden egyéb, ami fontos szerepet játszik az oldaladon. 
  • Információk. Jó, ha van, hidd el. Legalább az olvasóid megtudhatják, hogy honnan és kitől rendelted a designt vagy, hogy esetleg te magad készítetted-e. Felhívhatod a figyelmet a trágár, obszcén kifejezésekre és arra, hogy mikor nyitott a blogod, stb stb. Illetve belinkelheted a facebook/instagram/twitter stb oldalaidat és egyéb információkat is írhatsz.
  • Chat. Kizárólag itt tudsz kommunikálni az olvasóiddal.
  • Feliratkozók. Itt tudnak feliratkozni az olvasóid, és rendszeresen tudják követni a blogod frissülését. Bár szerintem ez egyértelmű. 
  • Látogatók modul. Itt láthatod, mennyien kattintottak a blogodra. Van aki a fontos és van aki a felesleges modulok közé sorolja. Ízlések és pofonok. 
  • Profil. Részemről elengedhetetlen. Ha az oldalsávban nem is, de a bejegyzések láblécében mindenképp fel kell tüntesd, hisz az olvasóid szeretnék tudni, hogy ki is publikálja a történetet. 
  • Cserék. Ezzel tudod hirdetni mások blogjait. Viszont ez kölcsönös, szóval ezzel te is csak hasznot húzol, így még több látogatóra tehetsz szert. 
Design/kritika blogoknál:
  • Üdvözlő. Itt néhány dolgot megemlítesz a blogodról, hogy mivel foglalkozik - kizárólak ez vagy az -, így az olvasók könnyebben eldöntik, hogy szükségük lesz-e a blogodra, vagy sem. Nem árt, ha egy nem túl csicsás szövegdobozba kerül.
  • Menü. Amit tartalmazzon: Főoldal, Rendelés menete - ÉRTHETŐEN megfogalmazva, hogy miként lehet rendelni -, Limit - itt feltüntetheted a még szabad rendelési helyeket (aktív, inaktív), illetve azt is jó tudni, hogy kiknek a rendelései készül -, Segítségek - kódok, cikkek -, Elvihető dolgok - fejlécek, saját designok, textúrák, png-k -. 
  • Aktivitás. Itt csak a rendelés nevét, illetve azt kell feltüntetni, hogy aktív-e a rendelés, vagy inaktív. 
  • Feliratkozók. Szerintem ezt elég volt fentebb megemlítenem.
  • Chat. Az olvasók igényeit is meg ehet itt tudni, illetve a kritika rendeléseket többnyire itt lehet lebonyolítani. 
  • Látogatók. Itt is ugyan az a szisztéma van, mint a történetes blogoknál.
  • Elérhetőségek. Itt a blog szerkesztőinek email-ét, egyéb más oldalát lehet megemlíteni/linkelni.
  • Archívum. Praktikus, hisz itt gyorsan vissza lehet keresni azokat a bejegyzéseket, amikre szükségünk van. Viszont ezt a "Segítségek" menüpontban is meg lehet oldani.
  • Cserék. Szintén ugyan az a helyzet, mint a történetes blogoknál.
Ehhez még lehet hozzáadni plusz modulokat, viszont elvenni nem ajánlatos, mert ezek a legfontosabbak, ezeket mindenképpen kint kel hagyni a látogatók számára. 

4.Fülszöveg

Ez csak a történetes blogokra vonatkozik. 
Mindenképp valami meggyőző szöveggel kell előrukkolnod, különben az olvasó elhagyja az oldalt, ha nem sikerül legalább egy hangyafingnyit felkeltened a figyelmét a fülszöveggel. 
Sok olyan bloggal találkoztam, amiben nem volt fülszöveg, hanem csak egy sima kis köszöntő szöveg fogadott helyette. Na én azt azzal a lendülettel be is zártam. Nem tudom, hogy egyesek hogy vannak vele, de személy szerint én nem szívlelem, ha nincs fülszöveg egy blogon, ami még viszonylag jónak is mondható. Viszont ahogy ezeknek lejárt az ideje, mostanság kezdenek előjönni az olyan fülszövegek - főleg romantikus blogoknál -, hogy a két szereplő szemszögéből írnak egy-egy részletet, és azt csapják be fülszövegnek a végén egy hasonló kérdéssel: Vajon sikerül kiállnia xy-nak és zh-nak a sok akadályt? NEM! Persze nem azt mondom, hogy ez ilyesfajta fülszöveget nem lehet jól megírni. Pont ellenkezőleg. 
Ebben a kis részletben az a lényeg, hogy ne árulj el mindent pár mondatban a történetről, viszont kevés se legyen az információ. 

5.Tartalom
Történetes blogoknál
Legelőször is a legfontosabb az a helyesírás. Nagyon fontos, hogy erre oda figyeljünk, hiszen egy helyesírással teli szöveget senki sem olvasna szívesen, gondolom te sem. Ezt egyszerűen lehet korrigálni: Wordben átnézed a szöveget, vagy, ha nem vagy biztos abban, hogy külön, vagy egyben írják, akkor IDE kattintva könnyen kiküszöbölheted ezt a problémát is. Persze ezeket a dolgokat rengeteg olvasással is meg lehet oldani.
A bejegyzések hosszának meg kéne ütnie legalább a kétezer szót, vagy annak a környékén kell lennie, amit ha oldalakban nézünk, akkor négy oldal. 
A cselekményszál vezetése nagyon fontos, mert tulajdonképpen el kell döntened, hogy egyetlen fejezetbe mit írsz bele. Fontos megemlítenem, hogy egy fejezetbe nem kell rögtön összezsúfolni az eseményeket, mert akkor az olvasó teljesen elveszti a fonalat. A cselekményt pedig finoman, érthetően kell adagolni, mint a fűszereket az ételhez. Rengeteg blogon megjelent olyan cselekményszál, amiben pár fejezetben nem haladt a történet, csak átkötő szerepe volt. Ezzel nincs is probléma, hiszen ilyenből is kellenek. Ezekből a részekből ismerjük meg jobban a szereplőket és a körülményeket is. 
A harmadik fontos dolog nem más, mint az az édes drága fogalmazás, amivel nekem mindig meggyűlt a bajom az általános iskolában - viszont most itt vagyok, ha ha. Többnyire ezen a ponton múlik, hogy szerzel e rendszeresen olvasó tagokat. Nem kell megijedni, ha elsőre nem úgy megy, mint azt te szeretnéd. Mindenhez idő kell és türelem, és mint a mondás is tartja, a türelem rózsát terem. Tehát nem kell kétségbe esni, először biztos, hogy nem fogsz úgy írni, mint azok a bloggerek/bloggerinák akik már több éve foglalkoznak ezzel. Senki nem úgy született, hogy profi módon tud írni. De ezt nem szabad elfogadni, én sem teszem. Folyamatosan írni kell ahhoz, hogy fejlődjön az ember. Valószínűleg te is fogsz olyan dokumentumokat produkálni, amit rajtad kívül senki más nem olvas el, de ez nem is baj. Annyit azért még ide szeretnék toloncolni, hogy milyen leírásokra kel igazán odafigyelni. Elsőnek ide sorolnám az érzelmek leírását. A karaktered sem csak van érzelemmentesen, mindenki érez valamit, még ha az az üresség is. A karaktereidnek érzelmeket, személyiséget kell kialakítanod, majd mind ezt szépen megfogalmazva bepötyögnöd. Így az olvasóid nem fognak tudni menekülni az írásod elől, magával ragadja őket. A második pedig nem más, mint a hely és tájleírás. Tudom, azt gondolod, hogy ez teljesen felesleges. Hát nem, ugyan is így az olvasód sokkal könnyebben el tudja képzelni az eseményeket, hogy éppen hol jár/járnak a szereplőid. 

Design/kritikás blogoknál
Ennél maximum arra lehetne kitérni, hogy a bejegyzésekben mik szerepeljenek, illetve hogyan, de szerintem ezt minden kezdő ki tudja logikázni magának. Annyit esetleg még ide is leírok, hogy a helyesírásra, fogalmazásra, illetve a bejegyzések formázására itt is figyeljetek!

Nos, ennyi lettem volna mára, hamarosan kikerül Maja kritikája - még lehetőleg ezen a hétvégén, ha nem, akkor jövőhét szerdán, illetve akkor már lehetséges, hogy Bee kritikája is elkészül. 
Továbbá a blog új kinézetet kapott, azon belül pedig a legelső saját kódolású kinézetemet. Remélem mindenkinek tetszik. 



2017. augusztus 20.

Elkészült design rendelés #2 - avagy reklám

A mai nap folyamán még mindig egy majdnem használhatatlan bejegyzéssel jövök nektek.

A barátnőmmel úgy döntöttünk, hogy bele vágunk egy gimnáziumi történetbe, ami többnyire a mi életünkön alapul.


Fülszöveg:
Az általános sulim utolsó évében vártam, hogy megszabaduljak az itt töltött nyolc évemtől. De azt nem gondoltam, hogy a gimnázium ennél sokkalta rosszabb lesz. Ahogy szeptemberben beléptem a gimi ajtaján minden reményem elszállt: nem olyan volt, mint a filmekben. Még azt is gondoltam, hogy a gimiben talán majd lesz egy normális pasim. De ebben is nagyot tévedtem. Persze ez csak álom volt, ami most szépen össze is dőlt. De egy dologban biztos voltam: abban, hogy semmi és senki nem érdekel, kibírom ezt a négy évet és leteszem az érettségit. Megmutatom majd a régi tanáraimnak is, hogy én nem vagyok buta, ahogy azt ők hitték.


Design


Fejléc

Hamarosan kikerül Maja kritikája is a blogra!

Itt trollkodott, Sandra

2017. augusztus 13.

Elkészült design rendelés #1

A mai napon elkészültem a legelső design rendelésemmel, ami Angi és Lottie blogjára készült. A design a(z) DeviantArt-ról van, az oldal bal alsó sarkában megtalálhatjátok a szerkesztőhöz vezető linket. A fejléc a saját munkám. 





Ha még bármiben a segítségetekre lehetek, jelezzetek bátran. 

Ölelés, Sandra

2017. augusztus 4.

Milyen témájú blogba kezdjek bele?

Nos, újranyitás után egy témaválasztós cikkel érkezek nektek. 

Minden olyan emberben, aki még csak most kezdi az írást, megfordul az a kérdés, hogy Milyen témája legyen a történetemnek? 

Mikor én is még nagyon kezdő voltam, fogalmam sem volt arról, hogy milyen témában (lehet) egy történetet megírni. Aztán egyszer olvastam egy blogot, és úgy gondoltam, hogy hasonló témában fogok írni én is egy történetet, azon az alapon, hogy ha neki megy, nekem miért ne menne? Mondhatom, elég rosszul döntöttem. Nem gondoltam bele abba, hogy ez nekem esetleg mégsem fog menni, beleestem az elkövethető legnagyobb hibába. Ide most többek között azért fogom nektek ezt leírni, hogy a frissen érkezett, tapasztalatlan bloggerek ne essenek bele ugyanebbe, és hogy kiküszöbölhessetek mindent. 

1. Romantikus történetek
Tulajdonképpen mindenféle iromány besorolható ebbe a kategóriába, amiben található akár egy kisujjkörömnyi szerelem is. Talán ennél a témánál a legfontosabb megtalálni az arany középutat. Vannak olyan bloggerek, akik át esnek a ló túl oldalára, és vannak olyanok is, akik ezt kevésbé tudják kifejteni. Viszont mindennek van megoldása. Ennél leginkább abba kell belegondolni, hogy az egyes fiú illetve lány karakterjeink mind érzelmileg, mind személyiségileg tökéletesen ki legyenek alakítva. Például, hogy a fiú milyen gesztusokat tesz a lány felé, és ő azt hogy fogadja. Itt a lány sokkal inkább áradozhat az érzelmeiből, viszont a fiúnak inkább a kimutatással kell törődnie, apróbb ajándékokkal kimutatni a szerelmét, hogy ha pedig nincsenek együtt, akkor valamiféle úton módon közölnie kell a lánnyal. Esetleg elhívja moziba, vacsorázni, hasonlók. Nem elég annyi, hogy odavág a lány elé egy virágot, és "Nesze neked, szeretlek." szöveggel otthagyja. Aztán a szerelmeseknek nem feltétlen kell egymás nyakán lógniuk, és egyfolytában falniuk, kísérgetniük egymást. Fontos, hogy a kelő bizalom meg legyen a két személy között, hiszen egy kapcsolat leginkább a bizalomra épül minden esetben, főleg, hogyha tényleg úgy igazán szeretik egymást. 

Mik számítanak hibának? 
Ha túl nyálas a történet. Senki sem szereti, ha csöpög a karaktereknek a nyála a másik iránt. Szerintem teljesen visszataszító tud lenni, ha egyfolytában csak nyalják egymást és mindegyik személy érzelmei átesnek a ló túl oldalára.
Ha már rögtön az első randi/találkozás után megkérdezi a lánytól, hogy lesz-e a barátnője. Ez szerintem nem helyén való. Amihez én személy szerint hozzá vagyok szokva, az az, hogy a harmadik randi után kérdezi meg a fiú. Első találkozás után maximum csak a telefonszámát kérhetné el, randi után pedig talán elcsattanhat egy csók is.
Ha ok nélkül veszekednek valamin. Például a lány beleköt valamiért a fiúba. Ennek semmi értelme. Persze jó néha veszekedést olvasni a történetekben, de legalább ne egy olyan alaptalan helyzetben, mint egy randi. Persze nem az, hogy egy randit nem lehet elrontani, mert el lehet. Hanem az, hogy ha egyáltalán nincs oka arra, hogy belekössön, akkor teljesen alaptalanul vádaskodik.
Ha szerelmi háromszögbe csöppenünk bele a történet közepén. NEM, NEM és NEM! Egyáltalán nem. Annyi olyan történet van már a Blogspot világában, hogy lassan már iszonyodom tőlük. Sőt, vannak olyan írók, akiknél az előre kiszámítható is, hogy a lány melyik fiút válassza. Akkor pedig minek tovább olvasni a történetet, ha már szinte mindent tudunk? 


2.Fanfictionok
Manapság a legtöbb ilyen témájú blog nem másról szól, mint az One Direction és a 5 Second of Summer tagjairól. Oké, hogy ezekkel a tagokkal még több olvasót és figyelmet kelthettek, ha ők a karaktereitek. Viszont ott van az a hatalmas DE, ami nem más, mint az, hogy az egyik bandatagot állítjátok be az egyik főszereplőnek egy olyan primitív alaptörténethez, hogy találkoznak egy kávézóban/étteremben, koncerten a backstage-ben, ott pedig mindegyik fél részéről megtörténik az a bizonyos "első látásra szerelem" dolog. Mióta kihaltak az úgymond "normális" bloggerek, személy szerint én azóta csak ilyen történetekkel találkoztam. Persze nem minden fanfiction egy ilyen alappal íródik, találkoztam már másfajtával is, viszont szerintem ez a világ legsablonosabb alapötlete. Kivétel akkor, ha jól meg van írva. Nekem semmi bajom sincs azokkal, akik fanfictionoket írnak, sőt, kifejezetten szeretem a JÓL megírt történeteket olvasni, aminek már a prológusa megfog az első mondattal. Igen, mint minden egyéb kategóriában, a fanfictionöknél is az első mondat a fordulókocka. Ha nem kulcspont, akkor a történet már elveszett az olvasó szemében. Mellesleg az olyan olvasóknak, akik már unják az ilyen történeteket ( függetlenül attól, hogy híres e benne a csávó, vagy sem ), nem fogják elolvasni a történetet már csak azért sem, mert arra számít, hogy "háhh, ez csak egy a sok közül". Kezdőknek semmiképp nem ajánlanám, hogy ilyen karakterrel rendelkező fanfictiont álmodjon meg, főleg, ha az alaptörténet már millió más történetnél szerepel. 

Na de akkor milyen fanfiction-be kezdjek bele?
Először is tudnod kell, hogy fanfictiont szinte bármiről lehet írni. Legyen az akár könyv, film, sztárfocista stb. Viszont én nem tudom megmondani, hogy milyen témájú fanfictiont kellene írnod, hisz nem látok beléd! Ezt te magadnak kell eldöntsd. Tedd fel magadnak ezt a pár kérdést nyugodtan: Igazából melyik téma érdekel a legjobban? Mennyire vagyok képes önszántamból véghez vinni ezt az egészet? Meg tudom csinálni nem egy sablonos történetnek? És végül: KIRŐL vagy MIRŐL tudnék minél hosszabb cselekményszálat indtani? Ha ezekre megvannak a megfelelő válaszok, hidd el, sokkal jobban tudsz koncentrálni az adott témára. 
Ha könyvről, illetve filmről szeretnél.
Kell lennie elég képzelőerődnek ahhoz, hogy ha például Narnia tengerén utazol Caspian herceggel, akkor tökéletesen oda tudj varázsolni minket. Nem elég csak úgy odalökni a szavakat, hogy itt és itt vagyok, ezt és ezt csinálom a herceggel és az embereivel. NEM. Kell egy bizonyos képzelőerő mindahhoz, hogy magával ragadja az olvasót a történet, és teljesen belehabarodjon a történetedbe.
Ha egy hús vér karaktered lesz. 
Ajánlatos mindent előre kijegyzetelni egy füzetbe. (Saját tapasztalat.) Sokkal könnyebb lesz felépíteni az egész történetet, ha előre tudod, hogy kik a szereplőid, milyen érzésekkel és személyiséggel rendelkeznek, hogy néznek ki. Viszont itt is el kell gondolkoznod azon, hogy ki testesítse meg az elképzelt személyeket, legalább a főkaraktert/eket. A történetnek pedig megálmodsz egy különleges, nem mindennapi alapot, és voálá, kész is, jöhet az írás.
Ha alapból egy sztárral szeretnéd a főkaraktereket kialakítani. 
Legyél különleges, fantáziadús. Harry Styles még egyszarvúvá is átváltozhat éjszakánként, nem kell a megboldogult énekest játszania. (Mondjuk ez már fantasyval dúsított fanfiction.) Viszont szerintem a lényeget mindenki érti. LEGYEN FANTÁZIÁD.


3.Gimis történetek
A fanfictionok után, vagy mellett legtöbbet ilyesfajta történeteket olvashatunk, ez a két téma most a legelterjedtebb. Ennek pedig több oka is lehet. Egyrészt az, hogy a legtöbb bloggerina/blogger abban a korban van, hogy középiskolába járnak, vagy már épp kijárták azt, és így sokkal jobban tudnak azonosulni a karakterjeikkel, vagy esetleg a saját történeteiket írják le, mindezt már névvel, helyszínnel. A másik nyomos indok pedig Leiner Laura Szent Johanna Gimi c. sorozata. Bevallom, hogy még nem olvastam a történetet, mert nekem már a fülszöveg alapján nem szimpatikus a sztori, és valahogy nem tudott megfogni. Viszont én erre a két lehetőségre tudok alapozni. Akik pedig szeretik a sorozatot, azoktól bocsánatot kérek! Mellesleg, én egyébként sem látom értelmét annak, hogy valaki pont egy könyvsorozat alapján írja meg a történetét. Mégis mi értelme lenne? Ugyan olyan lenne a történet, csak más személynevekkel. Teljesen értelmetlen. Tehát ha lehet, inkább NE vegyétek Leiner Laurát alapul. 

Akkor mégis hogyan NE csináljam, ha minden áron gimis sztorit szeretnék?
Semmiképp sem legyen az egész történet a kiválasztott iskola területén teljes mértékben. Persze néhány fontosabb részlet játszódhat az iskolában, de a karakterjeid ne tanulással töltsék el az idejüket, hanem például keveredjenek bele valami veszélyes, még kinyomozatlan ügybe, rabolják el őket, szökjenek el, vagy hasonlók. Ezt is nyugodtan bízd a fantáziádra. 

4.Fantázia történetek
Ebben az esetben két elterjedt, ám az idő múlásával eléggé sablonossá vált két karakter van: a vérfarkasok és a vámpírok. Többek között az Alkonyat kiadása és a már jól ismert Teen Wolf sorozat első évadának megjelenésekor kezdtek divatba jönni az efféle témájú blogok, és leginkább a fanfictionok körében lettek felhasználva. De viszont valakinek eszébe jutott, hogy mi lenne, ha nem ilyen elcsépelt, majdnem tiszta Alkonyat és Teen Wolf fantasy fanfiction keverékeket hoznának létre, hanem valami teljesen egyedit, ami mindenki számára teljesen ismeretlen és nagy erőszeretettel kezdik el olvasni a blogmolyok. Ezért bele is vágtak, és elég nagy népszerűségnek tettek szert a történetükkel. Viszont mások, akik hírnévre vágytak, szintén elkezdtek hasonló történeteket írni, és ez a terv is landolhatott a kukában. Hisz ki ne unná már a fiúból vérfarkas, a lányból vámpír szerepet és az utána következő hatalmas csatát a Volturi vagy épp egy kitalált fejes csapat ellen? Mert személy szerint én már nagyon. Megjegyzem, hogy ezeknél is lehet jó történeteket alkotni karakterekkel, viszont elég nagy kihívást jelent.

De akkor milyen egy fantázia történet?
Itt a hangsúly a fantázián van. Mindenhez fantázia kell, de ehhez az egy témához különösképpen. Rettentő sok időt, türelmet és figyelmet kell rá áldozni, hogy kialakítsd a karaktereket, hogy ki milyen szerepet kap majd a történetben. Viszont az összes kategória között talán ez a legszabadabb. Itt a határ a csillagos ég, és ahogy fentebb már említettem, Harry Styles átváltozhat még unikornissá is, ha azt szeretnéd. A gondolataiddal kell megalkotnod egy teljesen új világot. Persze talán nem sikerül úgy, mint Kresley Cole-nak az Arkánum krónikák első és második évadjában, viszont meg kel próbálnod minél hitelesebbre megírnod a cselekményeket, párbeszédeket, helyzeteket. Az ilyesfajta nem tökéletes történetek pedig azért lesznek egyediek, mert egyik ember sem egyforma, mindenkinek más a látóköre és a fantáziája.

5.Akció történetek
Őszintén bevallom, eddig csak pár ilyen témájú bloggal találkoztam. Viszont annál nagyobb szeretettel kezdtem el őket olvasni. Ez az egész akció dolog magában egy igen vesézetlen téma, nincs annyira boncolgatva, mint a fanfictionok. Viszont amit megfigyeltem, hogy inkább a Bosszúállók köré vannak felépítve az alapötletek. 

Mi a hiba?
Igazából minden témánál hiba, de csak most említem meg. Kitalálsz egy olyan kutyafajt, ami normális kutya, nem ilyen hatlábú meg franc tudja. NEM. Ha már kutyafajt akarsz, akkor vedd a fáradtságot, és keress rá az interneten. Tudod, Mr./Mrs. Google a barátod! 


6.Krimi történetek
Ez az egyik lyan téma, amiből rettentően kevés van. Sajnos nekem nem volt szerencsém még egy krimi történethez sem, viszont most az élet úgy hozta, hogy Thea, egy igen kedves bloggerina megosztotta velem az írás alatt álló krimi témának szentelt írását, amit pedig be kell valljak, eddig egészen olyanra sikerült, hogy szinte tátott szájjal olvastam az eddigi fejezetet/prológust. Viszont szívesebben olvasnék krimi történeteket, és merem feltételezni, hogy rajtam kívül még van jó pár bloggerina/blogger, aki szintén a krimi iránt érdeklődik.

Mit lehet ebben hibázni?
Ennél a témánál talán a legnagyobb hiba az, hogy a cselekményszálat nem tervezed meg elég jól. Hiszen ha igényes történetet akarunk összehozni, akkor ki kell találnunk egy olyan cselekményszálat, amit minimum húsz-harminc fejezeten keresztül tudunk ecsetelni. Vagyis az elkövetőknek ki kell találniuk egy bandaszövetkezetet, és egy elég nyomós okot arra, hogy miért teszik azt, amit tesznek, vagy olyan múltat, ami meghatározza. Különböző bűncselekményeket kell beleszőni, természetesen a bűnöző/bűnbrigád szemszögéből, hogy még hitelesebb legyen a történet, hiszen annyival nem ér véget a "Bementem a boltba, pisztolyt fogtam az eladóra, elkértem az össze lóvét és elfutottam" dologgal, ez sokkal többről szól. A rendőr részéről bele kell vinni azt is, hogy milyen módszerekkel keresi a különféle nyomokat az elkövető ellen. Nem mondom, hogy nem nehéz. De ha sikerül összehoznod, az valószínűleg sokaknak az emlékezetében marad, és ki tudja, még akármi is lehet belőle.


7.Horror történetek
Ez a téma szintén az úgymond "hiány témákhoz" tartozik, és az sem úgy van megírva, ahogy annak kellene lennie. Általában minden emberben van egy bizonyos félelemérzet a horror film alatt, ha jól van megcsinálva. Na, ugyan ezt kellene éreztetni egy történetnél is. Oké, hogy beleviszel mindenféle ijesztő helyzetet. Viszont ha azt nem írod körül, nem tervezed meg magadnak előre a szálakat, akkor ezt elbuktad. Az összes kategória közül ez a legnehezebb. Tehetség és gyakorlat kell ahhoz, hogy az író át tudja adni az érzéseket az olvasója számára. Személy szerint egyetlen ilyen horror témájú bloggal találkoztam.

Mik a lehetséges hibák?
Ha egy olyan alaptörténettel rukkolunk elő, ami abszolút nem félelmetes, sőt, még csak ijesztő sem, sokkal inkább már a röhejes felé hajlik. Itt a karakterjeidet inkább olyanra kell formáznod, amilyen te is vagy. Aztán jöhetnek az érzelmeid beleépítése a főkarakteredbe. Itt ez azért számít, mert ha tudod, hogy mitől félsz, akkor valószínűleg sokkal nagyobb eséllyel tudod átadni az érzéseket a karakteren keresztül. Ha ezt az alapötleteddel összerakod, szépen, fejezetről fejezetre összerakod, egy igen élvezetes történetet is alkothatsz.



Véleménynyilvánítás megjegyzésben! 

Itt trollkodott: Sandra

2017. augusztus 3.

Bocsánat, bocsánat....

Kedves mindenki!
Majdnem egy éve, hogy eltűntem. Ennek számos oka volt, viszont magyarázkodni nem szeretnék, hisz mindenki azt gondol, amit akar. Kérhetnék ezerszer bocsánatot, de nem teszem, mert felesleges helyfoglalás lenne.
Aztán így röpke háromnegyed év elteltével úgy döntöttem, hogy igen is folytatni fogom a blogot, ha már egyszer elkezdtem, nem fogom abbahagyni. Tehát amint láthatjátok, újult erőkkel visszatértem. Viszont nem csak a kritikaírás terén, hanem a történet írás és a kódolás/szerkesztés pályáján is. 

Mint láthattátok, a mai nap folyamán - egész pontosan 22:40 perckor - elkészültem a teljes designnal. A design továbbra is deviantartos és átalakítottam, a fejléc pedig saját munka. (Esetleg megjegyzésben megírhatjátok, hogy mi hiányzik a blogról, és azt igyekszem még megcsinálni.)
Aztán ugye észre vettétek, hogy megint nevet váltottam? Nem tudom, de egyszerűen nem bírtam megmaradni a Ciara N. Malone névnél. Valahogy túl sablonosnak tűnt, és egyszerűen a végén már irtóztam tőle. Aztán végül beindult a bogár, és megtaláltam a számomra tökéletes nevet, amivel még sehol sem találkoztam, az pedig nem más, mint a Sandra L. ( Lilyana ) Collins. Egyszerű, de mégis magával ragadott. 
Továbbá a cím változást is a nevem adta, csak mert tök jól hangzott az, hogy "Sandra kuckója".
Végül, de természetesen nem utolsó sorban azt is észrevehettétek, hogy bővültek a rendelési lehetőségeitek. Mostantól már szinte mindent megtalálhattok majd az oldalon, amit csak szemnek ingere. 

Nem is szerettem volna ezt a bejegyzést ilyen hosszúra nyújtani, viszont csak dőltek belőlem a szavak. 

Ui: Ne felejtsétek leírni a véleményeteket a designról, és esetleg olyan pluszokat írni, amik még nincsenek fent! 
Ui2: A későbbiekben megosztom majd egy, még csak Wordben írt történetem fülszövegét, és arról is kíváncsian várom majd a véleményeiteket!


Ölel minden olvasót a mindig összezavarodott, kelekótya Sandra